Egy Ötletből Millió

Így őrizhetjük meg egészségünket télen is.

2020. február 01. - csabadeak

Télen több a megfázásos megbetegedés. A legjobb módszer arra, hogy megőrizzük az egészségünket télen, hogy kellő mennyiségű gyümölcsöt fogyasztunk, e mellett sok folyadékot iszunk és mozgunk is.

kezdo.jpg

A citrus félék azok közé a gyümölcsök közé tartoznak, melyeket egész évben megvásárolhatunk. Alacsony kalóriatartalmának köszönhetően nem hizlalnak, és igen magas a vitamin és tápanyagtartalmuk. Célszerű egész évben fogyasztani őket,mivel kiválóan alkalmasak immunrendszerünk erősítésére.

„Kevés döntéssel tudjuk olyan közvetlenül befolyásolni az egészségünket, mint azzal, hogy milyen élelmiszereket választunk és fogyasztunk!”

Szent-Györgyi Albert

 

A citrom serkenti az emésztést és erősíti a gyomrot. Mivel sok benne a C-vitamin, segít megelőzni a megfázásos betegségek. Az érett citrom a legértékesebb oldó és méregtelenítő gyümölcs.

cit.jpg

1 citrom 40 mg C-vitamint tartalmaz, e mellett nátriumot, E-vitamint, káliumot, magnéziumot és kalciumot is tartalmaz.

A perzsák már az időszámításunk kezdete előtt is termesztettek citromot. Arab kereskedők hozták be Európába, ahol csak nyolcszáz éve honosodott meg. Ma is fogyasztott fajtáit a XVI–XVII. század óta ismerik. Hosszú pályafutása során alkalmazták a mérgezés ellenszereként, hatásosnak vélték kígyómarás ellen, ajánlották szívbetegeknek is. Vizelethajtónak, izzasztónak, vérzést elállító, seb összehúzó szernek tartották, használták csuklás elállítására, gyógyították vele a gyulladt torkot, a reneszánsz kor elején pedig a levét a pestis gyógyszerének hitték.

A narancs nagyon jó ízjavító, gyomorerősítő, emésztést serkentő, étvágyjavító és vértisztító.

2.jpg

A narancs C vitamint, B és A vitamint, nátriumot, káliumot, kalciumot, magnéziumot, vasat, foszfort, ként, klórt tartalmaz.

A grapefruit, amelyet fanyar íze miatt nem sokan kedvelnek. Igen magas a C -vitamin tartalma, akár egy grapefruit elfogyasztása fedezi a napi szükséges C-vitamin bevitelt. Kiváló zsírégető, előnyös hatással van az emésztésre. Baktérium és vírusölő tulajdonságokkal is rendelkezik.

C-vitamint, káliumot, foszfort és magnéziumot tartalmaz.

3.jpg

A megfelelő gyümölcs bevitel mellett rendkívül fontos a kellő mennyiségű folyadék fogyasztása. Fontos hogy ilyenkor is sokat igyunk, napi 2-3 litert legalább egészségünk megőrzése érdekében. Mivel kevesebbet mozgunk és nincs olyan meleg hajlamosak vagyunk megfeledkezni róla.

Fontos a mozgás és a friss levegő! Télen hajlamosak vagyunk behúzódni a szobánkba és kevesebbet sétálni, mozogni. Ha szervezetünk nem pihen eleget, immunrendszerünk sem fog tökéletesen működni. Azonban ha az időjárás engedi, mozogjunk! Lehetőleg a szabad levegőn! Ha kisüt a nap, menjünk ki a szabadba. Ha nincs időnk a munkanapokon sportolni, akkor sétáljunk egyet. Télen könnyen eltunyul az ember.

A napsütéses órák száma lecsökken a téli hónapokban, amitől depresszióssá válhatunk. Szánjunk magunkra egy kis időt, amikor elvonulhatunk és az egész napos stresszt levezethetjük.

"Amikor úgy érzed, nincs időd lazítani, tudd, hogy most van rá a legnagyobb szükséged. "

Matt Haig

Legalább ennyit tegyünk meg magunkért. Remélem hasznosnak találtad amit itt leírtam, hogy megőrizzük az egészségünket télen is. Neked milyen bevált trükkjeid vannak?

Köszönöm, hogy elolvastad, hamarosan újra jelentkezem.
Deák Csaba - Egy ötletből millió

(Forrás: wikipédia, freepik)

Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel!

Likeold az oldalamat  FACEBOOKON!

Kövess be TWITTEREN!

A bejegyzés trackback címe:

https://egyotletbolmillio.blog.hu/api/trackback/id/tr8215449900

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása